A masszázs mágikus ereje

blog2

“Az embereket élettel az érzések töltik meg.”

Nőként nem csupán arra van szükségünk, hogy megkapjunk olyan dolgokat, amik öltöztetik a külsőnket. Sokkal inkább akkor vagyunk egyensúlyban, ha a bensőnkben is harmónia van.

„A szépség belülről fakad.”

Ezt már mindenki ismeri és személy szerint én egyet is értek vele, de sajnos ennek az állapotnak az elérése nem olyan gyors és könnyű folyamat mint azt szeretnénk. Sok év kőkemény önismereti szembesítés, mire sikerül elérni vagy éppen egyről a kettőre lépni a fejlődés területén, hiszen mindenkinek más és más a tempója. Kitartó és alázatos munkával azonban célt érhetsz. Persze addig bőven van sok könny és dráma telis-tele zuhanórepülésekkel és “felállok újra elesek” fejezetekkel, de az eredmény felemelő élmény lesz. Ad egy szabadság érzetet az életedhez és rájössz, hogy azok az értékrendek, amik eddig részét képezték az életednek már aktualitásukat veszítették. A környezetedben zajló negatív hatások feldolgozása átalakul benned és megszűnik a stressz azon minősége, amit addig megéltél. Rájössz, hogy a félelmeid belőled születtek és megérted küldetésük lényegét. Egy idő után amikor eljutsz oda, hogy sorba állítod őket, már nem is tűnnek olyan félelmetesnek mindinkább tanítóknak. A negatív spirál pozitívra vált, Te pedig megélheted azt az életérzést, amiről eddig nem is tudtál, hogy létezik. Olyan benső átalakuláson mész át, ami teljesen átrendezi az életedet és a személyiségedet, természetesen pozitív irányba. Ez után már nem úgy éled meg a mindennapjaidat, hogy az szenvedést és küzdelmet okoz, mert addigra kialakul benned egy képesség, amivel a pozitív dolgokra vagy képes fókuszálni. A vidám és boldog ember kisugárzása pedig pozitív környezetet képes teremteni, ami másokban szép érzést kelt. Az arcon lévő mély ráncok elhalványodnak, mert az addig használt arcizmok munkaszerepe is megváltozik. Az új  gondolkodás, új mimikai izmokat kezd el mozgatni. Az arcizmokban és a bőrsejtekben tárolt negatív információk felszabadulnak, kitisztulnak, hiszen az egész változási folyamat sejtszinten zajlik a szervezetben. Pozitív gondolatok = szebb arc. A bőrünk megszépül és egészségesebben kezd el működni. A terhek lerakása a test minden részét érintik még a mozgást is és, hogy mi kell hozzá? Egy csipet akarat, néhány kanál (merőkanál) kitartás, 3 marék elfogadás, ízlés szerint a lehető legtöbb szeretet (mert az élet édes ízét ez adja)  no meg a többi, ami egyedivé teszi a főzetet. A legfontosabbról ne feledkezzünk meg mert a hála lesz az ami víz helyett a főzetünk alapját képezi. A lényeg, hogy rátalálj az utadra és “akard”a pozitív változást, mert akkor nem lesz szükség semmilyen receptre. Elég csak figyelned és minden akkor lesz előtted, amikor szükséged van rá.

A kozmetikákban a Vendégeink különféle szépészeti szolgáltatásokat vehetnek igénybe bizonyos árakon, de van egy olyan, amiért nem ütünk be összeget a pénztárgépünkbe csak bónuszként adjuk ajándékba. Magunkból egy szeletet. Itt pedig nem arra a sok „bölcsességre”gondolok, amit a kozmetikusok összegyűjtöttek az évek alatt, hanem arra az energiára, amit a kezelések során át adunk a kezeink érintésével és a jelenlétünkkel. Az energia ott van mindenkiben és mindenhol, ami optimális estben oda vissza áramlik. De mi van akkor ha az egyik fél a negatív energiát működteti éppen. Tegyük fel, hogy a szalonomba megérkezik egy zaklatott lelkiállapotban lévő Vendég. Az energiája nem túl kellemes érzést ad, ezért olyan kezelést választok neki, amivel segíteni tudom pozitív irányba való irányváltást. Lehet, hogy a bejelentkezésnél felületmegújító kezelést beszéltünk meg, de a masszázzsal sokat tudunk változtatni jelenlegi helyzetén és elkerülhetjük azokat az allergiás reakciókat, amik alapból nem jönnének elő viszont a negatív rezgése kiváltaná.

Figyelni kell a kezelés alatt, mert nem szabad “magunkra venni” ezeket a rezgéseket. Tudatosság nélkül könnyen ránk ragad és elronthatja a napunkat vagy éppen haza is vihetjük és a családunkra teríthetjük ki ezt a rossz hangulatot. Kívülről kell szemlélni a helyzetet és a kiterített negatív energia, áttranszformálására irányítani a figyelmet. Ez pedig nagyon jó technika mert a Vendég igazi feltöltődést, megkönnyebbülést érezhet távozáskor.

Szeretném a figyelmedet egy érdekességre irányítani, mert ez az élet minden területén helytálló és hasznos lehet. Különösen azoknak, akik szeretnék az életüket átalakítani és pozitív élményekkel megtölteni.

Egy kozmetikai masszázzsal lehet szépíteni az arcot, emelni a kontúrokat és tápanyagokat juttatni a bőr bizonyos rétegeibe, sőt képesek vagyunk mentálisan ellazítani vendégünket vagy akár magasabb szinten lehet oldásokat is elvégezni. Mind nagyon fontos, különösen az utolsó mert annak eredményeként lehetőségünk nyílik megváltoztatni gondolkodásunkat bizonyos témákban.

Ahogy az elején is írtam a „ A szépség belülről fakad.”

Ezt a masszázs folyamatot teljesen más minőségben kell felépíteni és tudatosan irányítani. Az érkezéskor lezajló beszélgetés fontos részét képezi a kezelésnek, hiszen olyankor csaljuk felszínre az éppen aktuális soron következő „témát”, elakadásainkat vagy félelmeinket. A masszázs során, amíg a Vendég ellazult állapotban pihen, elméjében képek jelennek meg mint egy meditációban. Ezek szimbólumok amikre figyelnünk kell hiszen a megfejtésük, megértést hoz a vendég számára az adott témában.  Számomra is meglepetést okozott, amikor az első ilyen alkalommal kiderült ugyanazok a szimbólumok jelentek meg az én elmémben is a masszírozás alatt. Nem pont ugyanazt a történetet látjuk, de van pár kiemelkedő szimbólum, amik mindkét szereplőnél megjelennek. Ezek kulcsfontosságúak, de mi történik pontosan? Talán erre nem én fogok megfelelő tudományos választ megadni, de mivel ezt a terápiát meditatív állapotban végzem azt tudom elképzelni, hogy a két különálló energetikai rendszer képes egymásra kapcsolódni és egy közös energiateret kialakítani az összekapcsolódás idejére. Ebben a térben az információk bizonyos része pedig kiolvashatóvá válik. A masszázst követően egy rövid “élménybeszámolót” tartunk egymásnak, amivel tudatos szintre emeljük a folyamatot.

Ez a masszázs technika segít előásni olyan terheket, amik hátráltatják az életünket. Ha az adott téma tudatosabb szemmel lesz megvizsgálva, akkor az megértést nyer benned és képes leszel meglátni a személyes üzenetét.  Így már tisztán látni, hogy mennyire különleges és fontos szerepe van az érintésnek. Az pedig, hogy kitől és milyen minőségben kapjuk nagyon nem mindegy! Ez a masszázstechnika szinte már misztikusnak tűnhet, de nem meglepő mert sok hasonló terápiával is találkozunk ma már. Akkor nevezhetjük sikeresnek a munkánkat, ha a vendég mosolyogva vagy éppen hálásan távozik.

Következő írásomban a bőrt érintő allergiás kiütésekről olvashatsz majd.

Köszönöm, hogy az idődből fordítottál figyelmet a gondolataimra!

Legyen szép napod!